Baba

Késik a tíznapos apaszabadság – már augusztustól járna

Állítólag már készül a módosítás az apaszabi idejének megnöveléséhez.
2022. Augusztus 17.
Fotó: Getty

Öt nap – ennyi pótszabadság jár most egy férfinak, ha apává válik. Fájdalmasan kevés, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az első hetekben, hónapokban milyen nagy szükség van mind a huszonnégy óránkra, és a baba gondozása így sem egyemberes feladat. Vagy lehet egyemberes, de akkor számolni kell vele, hogy a folyamat végén már nem egy anyát találunk, hanem egy kiégett gépet.

Úgyhogy a nőknek nagyon elkélne a – nem segítség, hanem közteherviselés, részvételi apaság -, és jó, hogy egyre inkább olyan világban élünk, amelyben az apáknak is elemi szükségletük, hogy sok időt töltsenek a gyerekükkel. Különösen fontos ez az első hetekben.

Vélhetően ezt értették meg azok, akik az ide vonatkozó uniós irányelvet úgy módosították, hogy a jelenleg ötnapos apaszabadságot tíz napra kell növelni a munka és a magánélet közti egyensúly megteremtése érdekében. Gurmai Zita szocialista képviselő ezért

rákérdezett, ez mikor lesz érvényes a magyar édesapákra is – írja a 24.hu.

A törvény szerint egyébként most az apának a születést követő második hónap végéig kell kivennie a plusz öt napot, ikrek esetén hetet (ugye, mindenki érzi, hogy ez szinte semmi, amikor két gyereket kellene egye embernek ellátnia egyszerre). A 2019-es uniós irányelvet augusztus 2-áig kellett volna átültetni a magyar jogrendbe. A mulasztás nemcsak a magyar apákat fosztotta meg öt olyan naptól, amit gyermekükkel tölthettek volna, hanem az uniós tagságból eredő kötelezettség megszegését is eredményezte – hívja fel a figyelmet a hírportál.

“A kormány minden döntésében a családok érdekeit tartja szem előtt. Kiemelten fontos, hogy intézkedéseivel hozzájáruljon ahhoz, hogy a szülők a lehető legjobb körülmények között nevelhessék fel gyermekeiket” – nyilatkozta az ügyben Palkovics László technológiai és ipari miniszter hozzátéve, az irányelv átültetésével kapcsolatos előkészítő munka folyamatban van.